Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2021

LEGSIKERESEBB SZOLGÁLTATÁSUNK

Kép
Az elmúlt évekre visszatekintve egyértelműen látszik, hogy bár minden programunk egymásbafonódva együtt segíti partnereink fejlődését és sikereit, mindegyik közül kiemelkedik a Média Management Program. S, hogy miért? Ez a program biztosítja az állandó, profi tartalmú naponta új márkakommunikációt, amivel magasan a veresenytársaik fölé emelkednek. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó

AZ ÉV TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ ESEMÉNYEI

Kép
Szeretném mindenek előtt megköszönni a válaszokat a kérdésemre, amit tegnap feltettem: "Szerinted mik voltak 2021 történelemformáló eseményei a világban?" Nagyon érdekes volt a facebook-on és a TikTok-on olvasni a válaszokat. Visszanézve a történelmet, a nagy események között ott voltak azok a kisebb változások, felfedezések vagy találmányok, amiket vagy meg sem említett a média, vagy ha igen, akkor nevetség tárgyává tette. Sőt, mint Galilei esetében, miután felfedezte, hogy a föld nem lapos, hanem kerek, és hogy nem az univerzum középpontja, egyenesen kivégezték. Ám mégis alapjaiban megváltoztatta a történelmet. Vajon észrevesszük-e azokat a felfedezéseket, találmányokat, változásokat, amik valóban meg fogják változtatni a történelmet? Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó

KARÁCSONYI BOLONDOZÁS

Kép
Talán te is tapasztalod, hogy az ember életében minden évvel változik a karácsony ünnepe. Változik a hangulat, az ahogyan az ember megéli. Egy kis nosztalgia, egy kis újdonság, mindig más… Gyermekkorban teljesen más a varázsa, mint felnőtt korban. Éppen Édesapámmal beszéltem az előbb, mikor azt mondta, hogy minden történetnek van eleje és vége. Nagyon elgondolkodtam a bölcs gondolatán, és az jutott eszembe, hogy bizony ez a nap, ahogy az ember idősödik egyre inkább szólhat a reményről, az újjászületésről. Ki így, ki úgy gondol erre vallástól, világnézettől függően. Egy biztos, hogy 50-100 év múlva ott leszünk a jövőben. Hiszem és bízom benne, hogy a létünk akkor is vidám, és bizakodó lesz, s azt kívánom, hogy találkozzunk újra, és legyen akkor is a karácsony tele vidámsággal és bolondozással. Boldog Karácsonyt Kívánok! Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #M

EGY ÓRA BESZÉLGETÉS A FELESÉGEMMEL

Kép
Ma 18:00-tól lesz látható az új beszélgetésünk. Nagyon érdekes dolog jutott eszembe, ami a legtöbb házasságra igaz. Hogy bár nagyon sokat vagyunk együtt, az soha nem fordul elő, hogy egy teljes órát szemtől szembe egy adott témáról beszélgessünk. Ez az első beszélgetéseink után jutott eszembe, és most már direkt figyelem, hogy mennyi mindent tudunk meg egymásról, egymás gondolatairól. Bevallom teljesen izgatott vagyok, és alig várom már a jövő hetet, az újabb egy órás őszinte beszélgetésünket. Addig is ma Timi gardróbjáról és ruháiról kezdünk beszélgetni... Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó

AZ ÉV LEGSÖTÉTEBB NAPJA VAN MA

Kép
Ma van az év legsötétebb napja, amikor az év során a nap legkésőbb kel, és legkorábban nyugszik. Miközben írom soraimat, Hitler titkárnőjével, Traudl Junge-val forgatott dokumentumfilmet hallgatom, ahogy a közelmúlt történelmének szörnyűségeiről beszél. És a szörnyűség nem az volt, ami történt. Hanem az, hogy a német emberek többsége a szörnyűségeket szükségesnek tartotta. Nem akarok párhuzamokat vonni, de nagyon remélem, hogy a mai napnál nem lesz sötétebb nap… Holnaptól hosszabbodnak a nappalok, itt a karácsony, és a szilveszter… minden nappal közeledik a tavasz, madárcsicsergéssel és a nap simogató melegével, amikor a sötét hónapokra már senki nem emlékszik. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

NÉZNI VAGY NEM NÉZNI?

Kép
Annyi negatív hatás éri az embereket nap mint nap, hogy hajlamosak egyre többen egyfajta szűrőrendszert kiépíteni maguk köré. "Nem olvasok újságot." "Nem nézek TV-t." "Nem hallgatok meg híreket." "Nem érdekel ez az egész." - hallhatjuk sok embertől. És itt érdemes elgondolkodni, hogy melyik jobb: ha az ember egy áthatolhatatlan falat von maga köré, és próbál kimaradni az egészből, vagy tárva-nyitva hagyni az érdeklődésünket, és nyitottan mindent és mindenkit meghallgatni. Természetesen a két szélsőség között rengeteg féle átmenet létezik, de vajon hosszú távon melyik hová vezet? Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

NÉZŐPONTOK AZ ÉLET JOBB MEGÉRTÉSÉHEZ

Kép
Egy gyors hír: többek kérésére már a Spotify-on is hallgathatóak vagyunk. Ma vesszük fel az új, immár negyedik beszélgetésünket, és van egy fontos dolog, amiről nem beszéltünk, mégpedig, hogy miért csináljuk. A válasz egyszerű, szeretnénk azoknak, akik hallgatnak bennünket olyan nézőpontokat adni, amik segíthetnek nekik jobban megérteni az életet. A munkánkban, tanácsadóként tulajdonképpen ugyanezt csináljuk: miközben partnereink a saját területükre fókuszálva végzik a munkájukat, mi segítünk nekik abban, hogy jobban lássák a teljes képet a piacon, hogy a márkaépítés segítségével tovább fejleszthessék vállalkozásukat. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MINDENKITŐL ELNÉZÉST KÉRÜNK!

Kép
Először nem vettem komolyan, aztán sokkot kaptam. De tényleg. A történet röviden: VIP Partnereink minden hétköznap reggel A Falcon Branding Program facebook oldalon, messengeren új márkaépítés videót kapnak. Egy partnerem jelezte, hogy automata üzenetet kap, amikor megköszöni. Nem hittem el, mert kikapcsoltam. Aztán más is jelezte. Esküszöm, hogy ki van kapcsolva, itt a bizonyíték. Idegesítő, mert nem tudok vele mit csinálni, és engem is zavar, amikor egy céget el akarok érni, és ez az automata chatbot jön be… Remélem javítani fogják, és azt még jobban remélem, hogy az önvezető autók, emberszabású robotok stb. nem fognak ezen a módon az akaratunktól független módon "életre kelni" és bajt okozni. Még egyszer elnézést kérünk mindenkitől, aki ebbe belefutott nálunk. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingP

MÚLT HÉTEN CSÚCSRA JÁRTUNK

Kép
Talán nem annyira magyaros, talán nem annyira helyes a címben szereplő kifejezés, de igyekeztünk partnereink számára egyfajta energia atombombát ledobni a hét minden napján.  Kezdődött hétfőn a TikTok műhellyel, aztán folytatódott kedden a FALCON AKADÉMIÁVAL élőben, majd szerdától a Márkaépítés Mentor Program Tanácsadásokkal. Metaverzumban. Igen, jól olvasod, mi már ott dolgozunk. S, hogy elfáradtunk-e? Igen, mert onnan tudjuk, hogy mindent kiadtunk magunkból. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

AZ EDDIGI LEGJOBB ÜZLETI ÉVÜNKET ZÁRTUK! PARTNEREINK 2 MILLIÁRD FORINT FELETT!

Kép
Leesett az első hó… Készülünk a Karácsonyra, és ezzel eljött az éves számadás ideje. Kalandos év volt, de minden eddiginél sikeresebb. VIP partnereink összesítve 500 millió forinttal növelték az árbevételüket idén, ami összforgalmukat tekintve átlépte a 2 milliárd forintot. Szeretnénk nekik ezúton is szívből gratulálni, és nagyon büszkék vagyunk rájuk! És itt kell azt is megjegyezni, hogy mi is a valaha volt legjobb eredményünket értük el saját vállalkozásainkkal. Köszönjük partnereinknek, hogy bíztak és bíznak bennünk. 2022-ben folytatjuk velük a munkát, hogy még nagyobb célokat érhessenek el. S, ha vállalkozó vagy, és követsz bennünket, és kíváncsi vagy, hogy vajon azokkal az eszközökkel, amik másoknak segítenek a te hasznodra is válhatnának-e, írj nekem most messengeren, és egy kötelezettségmentes online beszélgetésen ki tudjuk deríteni.  Írj most! Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorPr

KÖSZÖNET KÓBOR JÁNOSNAK

Kép
Gyermekkorom meghatározó élménye volt, amikor megjelent a "Csillagok útján" és a "Gammapolis" című legendás albumotok, aminek fekete korongjait rengetegszer hallgattam. Űrrock… Imádtam, és imádom ma is... Miközben írom e sorokat, az "Égi vándor" című dalotok szól, s arra gondolok, hogy mennyit adtatok, adtál nekem. Nagyon megörültem, amikor elmondtad, hogy téged sem a vitorlás versenyzés vonz, hanem mikor kihajózol a kikötőből, hogyod, hogy arra vigyen az utad, amerre a szél visz… szabadon szárnyalva… Akkor ott a szívemből szóltál... Most ott jársz előttünk, ahová mindannyian készülünk… de hiszem, hogy nincs ezzel vége... Remélem újra találkozunk, együtt szeljük majd a fehér habokat, és újra láthatlak és hallgathatom legújabb dalaidat egy következő életben… Addig is sokat gondolok majd rád kedvenc helyeden, a keleti medencében a Balaton közepén, ahol a bárányfelfők táncot járnak a lágyan hullámzó víz tükrén...  Köszönöm, hogy itt voltál velünk

BEINDULT!!!

Kép
"Beindult a TikTok! Jönnek a szavazások és követőm is lett! Köszi ezt a napot, klassz volt! 🤩" Ezt az üzenetet kaptam tegnap este Messengeren az egyik kedves, a tegnapi TikTok műhelyen résztvevő VIP Partnerünktől. És nem állunk meg, hiszen ma FALCON AKADÉMIA - Internet modul lesz, szintén élőben és online részvételi lehetőséggel párhuzamosan. Nem titok, hogy az igények eltolódása miatt egyre inkább eltolódtak a szolgáltatásaink a csoportos műhelyekről a személyes tanácsadások felé.  A tapasztalat az, hogy azok, akikkel az elmúlt egy évben találkoztunk, inkább a személyes, négyszemközti, személyre szabott tanácsadásokat kérik az egész napos műhelyek helyett, még akkor is, ha ennek ára sokkal magasabb. Ezt a választást teljesen meg tudunk érteni, hiszen az idő pénz. Úgy tűnik, hogy ez ma, illetve a jövőben egyre inkább igaz lesz. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTaná

MÁSFÉL ÉV UTÁN ÚJRA ÉLŐBEN (IS)!

Kép
Immár másfél éve, hogy teljes mértékben átálltunk az utazás mentes szolgáltatásokra. Minden tekintetben kihasználtuk a digitális világ adta lehetőségeket. Ám ma és holnap szakítunk ezzel a hagyománnyal, és a TikTok Műhelyt és a Falcon Akadémiát is élőben, azaz divatos szóhasználattal élve "jelenléti" lehetőséggel tartjuk, természetesen a digitális, utazásmentes részvételi lehetőséggel együtt. Óriási izgalommal várjuk a következő két napot. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MIRE KÉSZÜL A FACEBOOK?

Kép
Tegnap a Média Management Program tanácsadások után, ahol partnereink jövő heti médiakommunikációit dolgoztuk ki, felvettük az e heti Médin VEGAS - Podcastunk (Podcast: interneten visszahallgatható beszélgetés) második epizódját melynek ugyanúgy, mint a múlt héten, szombat reggel 8:00-kor lesz a premierje. És, hogy mikről lesz szó? Többek között, hogy mire készül a Facebook, mi az a Metaverzum, Discokról és ismerkedésről, párkapcsolatról, mi történt a Mikulással. Hihetetlenül élveztük, és nagyon jól szórakoztunk, és reméljük, hogy holnap reggel 8:00-tól te is velünk tartasz. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

NEM VÁRT SIKER

Kép
Na jó, ez így nem teljesen igaz, mert titokban nagyon vártam. Sokat készültünk rá, és tényleg mindent megteszünk, hogy az új projektünk a YouTube-on sikeres legyen. Az első adásnak nagyon szépen alakulnak a nézettségi statisztikái és ma, a tapasztalatokat és a visszajelzéseket felhasználva felvesszük a második részt, aminek újra szombat reggel 8:00-kor lesz a premierje. Köszönjük mindenkinek, aki követi a YouTube-on a Médin VEGAS - Podcast beszélgetéseinket. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

HASZNÁLHATÓ-E TELEPÜLÉSNÉV CÉGNÉVBEN VAGY BÁRMILYEN MÓDON TERMÉKNÉVBEN VAGY TERMÉKEN?

Kép
Talán igen, talán nem. Sok város vezetése ismerte fel a település nevének, mint Márkanévnek az értékét, és nagyon sok helyen ennek használatát helyi jogszabályban szabályozzák. És bizony a legtöbb helyen írásos engedélyhez kötik. Így az a tanácsom, hogy mielőtt településnevet használnál bármilyen üzleti célra, olvasd el az erre vonatkozó helyi rendeletet. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

NEM AZ A DOLGUNK, HOGY BÁRMIBEN IS VERSENYEZZÜNK A PARTNEREINKKEL

Kép
Elsőre furcsán hangozhat, de ha jobban belegondolunk nagyon igaz. Bárki, aki őszintén segíteni akar másoknak, azzal a motivációval kell rendelkezzen, hogy a másik egyre sikeresebb, egyre jobb legyen. És ennek nincs felső határa. Nagyon sok alkalommal sikerült már elérnünk, hogy partnereink messze elkerültek bennünket sok tekintetben, amire nagyon büszke vagyok. Óvakodj azoktól, akik úgy szeretnének neked segíteni, hogy közben jobbak akarnak maradni nálad. Miért? Mert amikor megközelíted az ő szintjét, és elkerülnéd, óhatatlanul igyekszik majd maga alatt tartani és elnyomni. Tapasztalatból javaslom, hogy keresd az önzetlenül segíteni akaró embereket. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

SIKERESEN LEZÁRULT A NAPINDÍTÓ TERASZ LIVE PROJEKT

Kép
Szeretném mindenekelőtt megköszönni mindenkinek, aki az immár több, mint fél éve elindult reggeli élő projektben részt vett, hozzászólt vagy követte a történéseket. Hogy partnereinknek a legjobb szolgáltatást tudjuk nyújtani, újabb és újabb területeken indítunk kísérleti projekteket, amik rövidebb-hosszabb ideig tartanak.  A december 7-i Falcon Akadémia - Internet modulja előtt lezártuk a Napindító Terasz Live Projektet, és elindítottuk a Médin VEGAS - Podcast projektet, aminek epizódjait minden tudásunkkal és energiánkkal készítjük nektek.  Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MINDEN KÉSZEN ÁLL!

Kép
Tegnap a YouTube csatornámon csináltunk egy kicsomagoló videót, a podcast utolsó eleméről, arról a speciális keverőpultról és hangrögzítő eszközről, ami a tökéletes hangzásért felelős az új beszélgetős műsorunkhoz. Miután partnereinknek átadtunk minden tudást, amit tudtunk a TikTok-on, s miután nap mint nap, sikert sikerre halmoznak ott is, ígéretünkhöz híven új vizekre eveztünk, amik nem mások, mint a beszélgetős műsorok világa. Az első lépés, a Napindító Terasz Live YouTube csatorna elindítása volt, ahol szépen mennek felfelé a reggeli TikTok élők újra-lejátszási számai. A második lépés a Médin VEGAS podcast stúdió felépítése volt, amit most az első egy órás felvételek elkészítése, és a csatorna beindítása követ. Újabb terület, újabb felfedeznivaló, mert igyekszünk minden területet úgy bejárni, hogy partnereinknek már a kész, működő módszereket,  tapasztalatokat adhassuk át.  Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMen

ÚJRA ISKOLAPADBA ÜLTEM

Kép
Miközben a világ a feje tetejére áll és úgy tűnik a magyar gazdaság is annyira dübörög, hogy a mutatói miatt a forint nagy eséllyel… de hát ezt mindenki tudja. Mit lehet hát tenni? Úgy gondoltam jó ötlet folytatni tanulmányaimat, és az angol nyelvtudásomat fejleszteni, hiszen akárhogy is, de rengeteg információ eredeti forrása a világból angol nyelven érhető el. Miért írom ezt? Mert a hazai sajtó újságíró dolgozói, miközben ezeket az információkat magyar nyelven elérhetővé teszik megrendelőik számára, az adott média tulajdonosai megrendelésére és iránymutatásai alapján, azok nagyon sokszor hatalmas torzulásokon mennek keresztül. Külföldön sincs ez másképp. Az egyetlen megoldás, leásni a forrásig, ami nagyon sokszor az adott helyszínen lévő, ott élő egyénektől szerezhető meg. Ez pedig leginkább csak angol nyelven lehetséges. Tehát, ha valaki ki akarja kerülni a média torzításait, akkor érdemes az angol nyelvű forrásokat megkeresni, amihez elengedhetetlen a jó angol nyelvtudá

TUDÓSOK MINT A HÜLYEGYEREKEK?

Kép
Tudom erős a cím, de nézzük csak, hogy mire utalok vele? Mert kikre is használjuk a hülyegyerek kifejezést? Azokra a gyerekekre, akik bár szellemileg teljesen épek, mégis felelőtlenül sokszor bajt csinálnak. Aztán eszembe jutottak a világ bajai. Okos tudósok kitalálták az atommag hasadást. Jó ötletnek tűnt, de most túl a 2.000-ik kísérleti atomrobbantáson, 14.465 atombomba van a világon, amit beismerten kilenc ország birtokol. Mindeközben 438 atomerőmű ontja magából a kiégett fűtőelemeket, amik meghaladják az 500.000 tonnát, s aminek a biztonságos hosszútávú elhelyezésére még csak ötletük sincs a tudósoknak. Mindenhol az atomerőmű közelében őrizgetik… 10.000 évig… Néha persze "nem jön össze", és akkor van egy Csernobil, vagy egy Fukushima, ahol éppen most találták ki, hogy a sugárszennyezett reaktor vizet nemes egyszerűséggel beleengedik az óceánba. Aztán van ez a jó kis Nagy-Hadron ütköztetőjük, amivel mellékesen próbálnak antianyagot létrehozni, és építik az ITE

A TESLA ÚJRA NAGYOT GURÍT?

Kép
Úgy tűnik igen. Mikor már-már azt gondolnánk, hogy a mobil piacon nem nagyon lehet radikális dolgokkal előállni, akkor jön Elon Musk és a Tesla, egy olyan telefonnal, ami a saját Starlink internet hálózatával áll WIFI kapcsolatban, napelemes beépített töltője van, és egy sor olyan dolog, ami még sokak számára felfoghatatlan… ...hogy egyenesen képes kapcsolódni az emberek fejébe ültetett Neuralink implantátumhoz, ami…  ...na és innen nem is folytatom, mert hogy mire is lesz jó ez a fejlesztés, az számomra rejtély… Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

BÜNTETŐ INTÉZKEDÉSEK

Kép
Hihetetlen mennyiségű munkánk van abban, hogy a vállalkozókat meggyőzzük, rábírjuk arra, hogy profi márkakommunikáció segítségével fejlesszék vállalkozásukat. Bezzeg, ha elkezdjük olvasni, nézni, hallgatni  a hírcsatornákból érkező információkat, akkor nincs kétség: pont ott használják ezt a legprofibban, ahol egyáltalán nem kellene. De hát ez egy furcsa világ. December 6-án TikTok Műhely, és 7-én Falcon Akadémia, ahol újabb eszközökkel gazdagodnak a résztvevők, hogy a vállalkozásukat ebben a minden világok talán legfurcsábbikában is sikeresen tudják vállalkozásaikat fejleszteni. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MINDENKI JÁTSZÓTEREAhogy megyünk előre az időben, úgy tűnik mindenki fejlődik, ám ennek a fejlődésnek bizony vannak ütközőpontjai. Ilyenek a nyaralók-helyi lakosok, oltottak - oltatlanok, belső égésű autósok - elektromos autósok, lassan vezetők - gyorsan vezetők, csendet szeretők - bulizók, fürdőzők - horgászok… és a sort hosszan folytathatnánk.Mert mindannyian egy közös játszóteret használunk, ahol nagyon sokan egyre nagyobb területet akarnak maguknak, nem törődve másokkal.Pedig a béke és a boldogság csak úgy maradhat fent, ha megtanuljuk egymást tisztelni és becsülni, és elérni azt, hogy ez visszafelé is így legyen. És ez bizony a márkákra, cégekre is igaz kell legyen. Ez létkérdés.Lázár CSabaMárkaépítés SpecialistaÜzleti tanácsadó#Reggeligondolat#LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

Kép

HÚZÓS NAPOK JÖNNEK

Kép
Ma reggel 7 órakor, mint minden hétköznap már kint ültem a kis terasz-stúdiónkban, és 7:30-ig TikTok-on tartottam a Napindító Terasz Live-ot közel 100 nézőnek. Most végeztem VIP Partnereink mai média tartalmainak publikálásával, és kezdem a Mentor Program tanácsadásokat. Timi mindeközben invitálja a résztvevőket a december 6-i TikTok Műhelyre, és a 7-i Falcon Akadémiára, küldi a számlákat és lézerpontosan naprakészen tartja az adminisztrációt, amiért végtelenül hálás vagyok, hiszen nélküle közel nem lennénk ennyire sikeresek. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

NÉZZÜNK A JÖVŐBE

Kép
Johnt egy hang ébresztette. Lucy, a házirobot megállt az ágya mellett és hozta a kávét. Felkelt és bejelentkezett a terminálján a munkahelyre. Ő felügyeli az ott lévő berendezések működését. Nem túl nagy kihívásokkal teli munka, de Johnnak nincs vele baja. Közben Lucy felébresztette a gyerekeket is, hogy időben a termináljuk elé üljenek, ahol pontos időrend szerint kezdődik az oktatásuk,  ma vizsga lesz. Fontos nap, ahol eldől, hogy a GO, a legfelsőbb irányító komputer hová fogja őket irányítani, mivel fognak foglalkozni életük során.  Halk zümmögés hallatszik az udvarról. Drón érkezett, csomagot hozott. Megjött az új holografikus kijelző az otthoni szórakoztató központhoz, ami már végképp teljesen feleslegessé teszi az utazást, mert 100%-osan vizuális, hang- és teljes érzéklet élményt ad legyen szó akár hegymászásról, akár motorcsónakozásról. Közben elgondolkodott, hogy itt az ideje Clara-t, a feleségét felébreszteni az alvó állapotából, biztosan eleget töltődött már. Neki

NE VÁRJ!

Kép
Nagyon röviden: tényleg ne várj. Ha van egy olyan hely, ahol rengeteg új  és ismeretlen embert érhetsz el, akkor arra tényleg le kellene csapnod. És miért gyorsan? Mert minden nagyon gyorsan változik, és a versenytársad sem alszik… December 6-án online, és élőben Siófokon is részt tudsz venni azon a műhelyen, ami kitárhatja előtted a gyors, országos ismertség kapuit. A részletekért keress messengeren privát üzenetben. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MA DARUZUNK, ÉS ZÁRJUK A VITORLÁS-SZEZONT

Kép
Eljött a "daruzás napja", ahogyan mi hívjuk a vitorlás-szezonzáró napunkat. Szétszerelés, és hazaszállítás az udvarra. Rengeteg szép emlékkel ajándékozott meg szeretett vitorlásom idén, hiszen több mint 120 napot, azaz 4 hónapot töltöttünk együtt éjjel-nappal. Voltak viharok és forró szélcsendes napok, és lengedező szélben megtett hosszú kilométerek, reggeli élő bejelentkezések, videók, és a munkanapok az Akadémiákkal, műhelyekkel és a tanácsadásokkal. Jönnek hát a téli időszak pihenése, majd a tavaszi felkészülés, új vitorla és új mélységmérő vásárlással, algagátlózással… De addig is egész tavaszig irány a víz, az állva evezés és a sárkányszörfözés (ahogy elneveztem 🙂). Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

CSÚCSRA JÁRATVA

Kép
Többen kérdezték az elmúlt időben tőlünk, hogy hogy mennek a dolgaink. És én mindig annyi mondok csak, hogy minden rendben, nagyon jól. És ez így is van. Partnereink sikert-sikerre halmoznak, miközben mi csúcsra vagyunk járatva.  Mit jelent ez? Azt, hogy a programjaink azzal a maximális létszámmal futnak, amit célul tűztünk ki magunknak. Éppen most indul egy új kedves partnerünk Németországból rajtuk, és tárgyalásban vagyunk két új cégvezetővel. De ezzel már a határainkat feszegetjük. Mit jelent ez? Igaz, hogy a több, mint 10 éves FALCON AKADÉMIA korlátlanul terhelhető, ám a Mentor Programon a résztvevők száma véges, oda bekerülni csak akkor lehet, ha valaki lezárja a programját, azaz ha nem akar már tovább fejlődni. A létszám korlátozása a biztosítéka annak, hogy minden partnerünk megkapja a maximális személyes figyelmet és segítséget tőlünk. Mert nálunk a partnereink az elsők. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMe

LEHET-E, ÉRDEMES-E MÉG YOUTUBE CSATORNÁT ÉPÍTENI?

Kép
Miközben a TikTok-on a 25.000 követő felé vesszük az irány, és partnereim is hihetetlen sikereket érnek el rajta, valami csak nem hagyott nyugodni. És ez a jó öreg YouTube. Mert miközben a YouTube jól láthatóan küzd a fejére nőtt versenytárssal, ami jól látható abból, hogy elindította a YouTube Shorts-ot a TikTok megtámadására, mégis megvannak azok az előnyei, amikkel a TikTok nem rendelkezik. Így kísérleti jelleggel új YouTube csatornákat indítunk, amik közül a Napindító Terasz Live az első. És, hogy mi a titok? December 6-án a Nagy Pénztermelő TikTok Műhelyen részletes elemzést fogok csinálni arról, hogy hogyan érdemes a két videó csatornát (TikTok és a YouTube) párhuzamosan működtetni. S, ha netalán ebből a Napindító Terasz Live valamelyikében elkotyognék valamit… hát az könnyen előfordulhat. 🙂 Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding

MINDEN REGGEL ÉS DÉLELŐTT 3 ÓRA MÉDIA!

Kép
Ahogy növekszik partnereink száma, a nekik adott szolgáltatás és a különböző médiumokban való aktivitásunk, úgy vált minden napunk reggel 6:30-tól 9:30-ig a különféle tartalmak kezelésének, és publikálásának idejévé.  És ez, akárhogy is nézzük három óra. S miközben ezt írom elmerengek azon, hogy vajon melyik vállalkozás az (partnereink kivételével), aki értékesnek tartaná önmaga számára az ezzel a tevékenységgel eltöltött időt. Ezért is lehet az, hogy a Márkaépítést sokan igyekeznek kiszervezni, külsős cégekre rábízni, több de inkább kevesebb sikerrel. Az immár 12 éves FALCON BRANDING PROGRAM választ ad erre a problémára. Ha vállalkozó vagy, tudj meg róla többet, kérj ingyenes márkaelemzést és tájékoztatót. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

ÚJ PROGRAMKEZDŐK

Kép
Miközben partnereink sikert-sikerre halmoznak, sokan vannak, akik szeretnének a nyomukba eredni. Azok, akik nem várnak, a könyvek elolvasása után folytatják az utat,  jelentkeznek a Mentor Programra és az Akadémiára. És igen, itt jönnek az érdekességek, mert vannak akik saját maguk a márkájuk arcai, ám vannak, akik a háttérben szeretnének maradni. Mi mindkét esetben rendelkezünk a kellő tudással és tapasztalattal ahhoz, hogy szakértő segítséget adjunk nekik. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

ELÉRTÜK A 24.000 KÖVETŐT!

Kép
Miről is szól?... Miközben nagyon örülök, hogy újabb mérföldkövet hagytunk magunk mögött a TikTok-on, fontos egy dolgot leszögezni: minden közösségi médium használatának más és más célja kell legyen és van is. A TikTok leginkább a jövőről szól, hiszen bár egyre több a 30 év feletti felhasználó, a fiatalok azért sokkal nagyobb számban vannak rajta jelen. Írnám, hogy van jobb módszer a fiatal generáció felé való kommunikációnak, de meggyőződésem, hogy nincs. Tehát ez egy befektetés a jövőbe. És, hogy a Facebook, az Instagram, a LinkedIn, a YouTube, a Spotify stb. mire való? December 7-én a FALCON AKADÉMIA - Márkaépítés Műhely - Internet Modulján erről lesz szó.  Nagyon sok szeretettel várunk élőben és online! Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MA MÉG ONLINE, DECEMBERBEN ÉLŐBEN TALÁLKOZUNK!

Kép
Minden ezzel kezdődött. Most, hogy közeledünk a 12-ik FALCON AKADÉMIA év végéhez, elhatároztuk, hogy decemberben együtt ünnepeljük a Karácsonyi Akadémiát Siófokon. Nagyon sok minden történt ez alatt a 13 év alatt. Rengeteg álom vált valóra, partnereink sikert-sikerre halmoztak. Új márkák születtek meg, és váltak igazi sztárokká. Decemberben ott lesz velünk többek közt Szekrényi Péter "Pedro", és Dr. László Gábor "Bankmentor", akik a TikTok-on elképesztő sikereket értek és érnek el. Csatlakozz hozzánk decemberi 7-én Siófokon, a különleges FALCON BRANDING AKADÉMIA - Márkaépítés Műhely - Internet Modulon! Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MILYEN NAP IS VAN MA?

Kép
Tegnap Halloween, kelta ünnep volt, hogy a kísértő szellemeket távoltartsák. Ma elsején Mindenszentek Katolikus ünnep van, ahol a Katolikus egyház tagjainak kötelezettség a templomba látogatás, és holnap Halottak napja lesz, eredetileg a halott hősökről való megemlékezés napja az ókori Rómában, ma keresztény ünnep, ahol az üdvösségüket el nem ért, még a tisztítótűzben lévő hívekért imádkoznak. Rohanó világunkban úgy tűnik, hogy a Halloween megünneplése kezd beszivárogni szokásaink közé úgy, mint a Valentin nap. A mai napról, Mindenszentekről, a magyar embereknek leginkább a temetőbe látogatás és a halottak sírján való megemlékezés gyertyájának meggyújtása, valamint a halott szeretteinkre való emlékezés jut az eszükbe. Így talán nem kell azon csodálkozni, hogy sokan november elsejét Halottak napjaként tartják számon. S, hogy a legfiatalabb generáció hogyan emlékezik majd meg e hármas ünnepről, azt csak találgatni lehet. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #R

AHÁNY EMBER, ANNYI SZOKÁS

Kép
Így hangzik az elcsépelt közhely. Ám, hogy mennyire igaz ez a mondás, arról ezen a héten nagy leckét kaptam. Egy hét alatt teszem meg vitorlással október végén a Siófok - Badacsony - Balatonfenyves - Balatonboglár - Balatonföldvár - Siófok távot. Tíz fokos a víz, a levegő este 2, nappal 15 fok. Egyfajta expedíció tele kalanddal. És ami a lényeg, hogy nem mindenki szeretné ezt. Még a hajósok között sem. Mert van, aki gyorsan tenné meg ezt a távot, gyorsasági rekordot felállítva, van aki nyáron, a jó melegben, és van aki nem is az időjárás kényének-kedvének kitéve, hanem kényelmes elektromos hajóval. És ez így van jól. Mindenki másban leli örömét, más szokásokat szeret követni. A bajok akkor kezdődnek, amikor az emberek a saját kedvelt szokásaikat tekintik az egyetlen útnak, és kezdik azt másokra erőltetni. Ezért a békés és boldog élet egyik szabálya: élni, és élni hagyni. S ez igaz a márkákra is, mindenkinek megvan a kedvence. És a munkánk az, hogy segítsük partnereinket abb

MI IS AZ A GYEREKCSINÁLÓ SAPKA?

Kép
Talán te is hallottad már ezt a kifejezést. Ám az eredetét, mint ahogy sok mai márka eredetét is, nagyon kevesen ismerik. Nézzük hát, mi a története. A régi időkben a fiúgyermeket hívták gyereknek, míg a lány gyermeket lánynak. A népi közmegegyezés pedig az volt, hogyha az apa az együttlét alatt egy fülig húzható sapkát visel, az eredmény egy fiúgyermek, azaz GYEREK lesz. Így ma a fejbe húzott sapkákat teljes joggal hívhatjuk gyerekcsináló sapkának. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

NAPINDÍTÓ TERASZ LIVE A YOUTUBE-ON!

Kép
Reggel 5:51 van. 5 óra óta csinálom partnereim mai média-kommunikációinak publikálását, és a Napindító Videónk kiküldését számukra. Rohanok, mert 7:00-tól Napindító Terasz Live-ot kezdek a TikTok-on, és 8:00-kor már a Márkaépítés Mentor Program tanácsadások indulnak. És ebben a - lehetne mondani őrült rohanásban - elkészült a Napindító Terasz Live YouTube csatornája is, ahol a tegnapi élő már vissza is nézhető, amit ide kattintva érhetsz el: https://youtube.com/channel/UCYASdVw3uPBYuw6aFvmoYhA Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

AMI MINDENNÉL FONTOSABB SZÁMOMRA

Kép
Keveset szoktam beszélni erről, de sokkal többet kellene. Mindenkinek vannak fontos dolgok az életében. Ebben én sem vagyok kivétel. A munkámban a Partnereink sikere számomra mindenek felett áll, és ez sokszor hatással van a személyes dolgaimra, életemre is. Igen így van. Van egy csomó dolog, amit biztosan másképp csinálnék, ha ez nem így lenne. De ezek a lemondások számomra örömmel teli áldozatok, mert tudom, hogy ezekkel is segítem Partnereink sikereit, ami ahogy a címben is írtam, mindennél fontosabb számomra. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

ÚJABB VIHAR KÖZELEDIK?

Kép
Óvatosan írom ezeket a sorokat, mert több ismerősöm is rémhír terjesztéssel vádolt két évvel ezelőtt. Pedig csak időjárás előrejelzés volt, ami azóta valósággá vált. Partnereinket felkészítettük, és vállalkozásaik ma is sikeresen működnek, növekednek a sikeres stratégiának köszönhetően. S most, amikor egy újabb, az árakat és a bevételeket fenyegető vihar közeledtére kellene figyelmeztetnem, óvatosan teszem ezt, nehogy újra megkapjam a két évvel ezelőtti vádakat. A mai Média Management Program tanácsadásokat már ennek figyelembevételével csináljuk, hogy ezt az újabb, közeledő akadályt is sikerrel vehessék partnereink. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

SZERENCSE?

Kép
A szótár szerint a szerencse azok a jó vagy rossz dolgok, amik úgy tűnik, véletlenül történnek meg. Így szerencsés az, akivel leginkább jó dolgok történnek. Mindez véletlen lenne? Van aki azt mondja, hogy igen. Van aki azt mondja, hogy nem. Azt hiszem, mind a kettőre legtöbbünk tudna példát mondani. Szerencsés lehet véletlenül az, aki jó helyre születik, és szerencsétlen, aki rossz helyre.  Ám vannak, akik ezt elfogadva azt mondják, hogy "szeretném, ha a szerencse nekem dolgozna", és elkezdenek ezért tudatosan tenni. És elmondhatom, hogy akik megtanulják a márkaépítés csínját-bínját, és akik tudatosan építik a saját márkájukat, azokkal megfigyelésem szerint sokkal több szerencsés dolog történik, mint tudatos és profi márkaépítés nélkül... Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozá

AMIKOR EGY ÁLOM MEGVALÓSUL…

Kép
...akkor kell egy következő. A megtett 66 km és a közben eltelt 4 óra alatt nagyon sok mindent végiggondoltam, rengeteg tanulsággal. Hogy minden cél elérhető, csak elég időre, kitartásra, befektetett energiára és támogató környezetre van szükség. Ám amikor az álom megvalósul, bizony kell egy következő… Siófok-Balatonfüred-Siófok? Tetszik. 🙂 Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

FIATALOK, AKIK ÁTVESZIK A STAFÉTÁT, MERT A JÉG HÁTÁN IS MEGÉLNEK

Kép
Igen, mégpedig gyorsabban, mint azt bárki gondolná. Úgy tűnik, mintha minden generáció meg lenne arról győződve, hogy a váltóbot örökre nála marad. Pedig ez nincs így. A világ 40-50 évente óriásit változik. Folyamatosan jönnek a fiatalok, a lelkesedésükkel, a megoldásaikkal és az új módszereikkel, amikkel átalakítják a világot. Szívből szeretnék gratulálni, azoknak a huszonéveseknek, akik mára sikert sikerre halmoznak. Mert, amíg az emberek többsége a napi problémák miatt bosszankodik, addig ők szép lassan átveszik a stafétát, hogy a bolygónak lehessen jövője. Köszönöm nektek fiatalok, hogy vállatokra veszitek a bolygó terheit, és viszitek tovább. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

A NAP, AMIKOR ELVESZTETTEM AZ OKOS KERTET

Kép
Lássuk mi történt. Állok éjjel az udvaron, miután az internet megszűnt létezni a környéken, hogy mobiltelefonommal lekapcsolgassam az udvarunk fényeit. Ekkor jött a döbbenet! Az okos kapcsolók az internet megszűntével elérhetetlenné váltak! S mivel hagyományos kapcsolók itt már nincsenek, ezért aztán szépen világítottak reggelig… A tanulság: a jövőben csak akkor vagyok hajlandó bármilyen okos megoldást használni, ha van azonnal alkalmazható nem okos megoldás vészhelyzet esetére. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

MI LESZ??? PODCAST???

Kép
FRISS HÍR! Hát, nagy fába vágtuk a fejszénket. (fiatal koromban többször mondták, hogy "háttal" nem kezdünk mondatot. (Mert ez nem igaz, csak egy népi babona. Teljesen helyes "hát"-tal mondatot kezdeni.) És akkor a podcast. A podcast egy hangfelvétel, ami később interneten keresztül visszahallgatható. És mivel a TikTok-on nagyon népszerűek azok a videók, amikben Timivel beszélgetünk, elhatároztuk, hogy hosszabb beszélgetéseket is fogunk csinálni a YouTube-on, élőben, amihez viszont… hát igen… podcast stúdiót kell építenünk. Így hát beültünk az autóba, és elkezdtünk bevásárolni… mikrofonok, keverőpult, asztal… Egyszóval nagy a készülődés. De most rohanok, mert csak 15 perces volt a szünetem, hogy ezt elmondhassam az egy órás Mentor Program tanácsadások között, aminek a második napja van ma. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés

ÍGY INDUL A NAPOM, ÉS ÍGY TELNEK A DÉLELŐTTJEIM A MUNKANAPOKON:

Kép
5:30 Ébredés - A friss Napindító Videó linkjének elküldése VIP Partnereinknek Messengeren 6:00 - 6:30 Testedzés 6:30 - 7:00 Szellemi gyakorlatok végzése 7:00 - 7:30 TikTok élő 7:30 - 8:00 Reggeli gondolatok megírása és publikálása 8:00 - 8:30 VIP Partnereim Napi Médiatartalmainak publikálása 8:55 VIP Partnereim értesítése a Napi Médiatartalmainak megjelenéséről 9:00 - FALCON AKADÉMIA Műhely, Márkaépítés Mentor Program tanácsadások, Média Management Program tanácsadások vagy Személyes alkalomszerű tanácsadások Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding #Idézetek #FalconBrandingProgram #üzlet #vállalkozás #pénz #siker #kérdés #válasz

TEGNAP ÉJJEL ELADÓ VOLT A FACEBOOK.COM! VÉSZHELYZET A CÉGNÉL!

Kép
Igen megtörtént… VIP Partnereimnek készítettem tegnap egy videót, amiben igyekeztem arra felhívni a figyelmüket, hogy miért nem jó, ha az összes céges és magánéletbeli adatuk kizárólag online érhető el. És lám mi történt az éjjel? A Facebook, a Messenger és az Instagram is súlyos haldokláson ment keresztül. S, hogy pontosan mi történt? Az óriáscég vezetője reggel nyilatkozott,és furcsa magyarázatot adott... de annyi biztos, hogy a cég domainjét, a facebook.com-ot hivatalosan árulta egy szolgáltató a neten, illetve belső információk szerint a cég munkatársai nem tudták több száz kilométerről, a cég központjából elérni és újraindítani a Facebook szervereit, hanem egy különítménynek kellett odautazni, és manuálisan elvégezni az újraindítást a helyszínen. És, hogy ezek után mennyire vannak biztonságban egy Internetre kötött online otthon, egy internetre kötött online autó, egy internetre kötött online cég tulajdonosai?  Azt hiszem érdemes ezen elgondolkodni. Ezen, s mellette az

AZ INTERNET EGYIK LEGNAGYOBB VESZÉLYE!

Kép
Azt hiszem mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor valakinek előre kialakult pozitív vagy negatív véleménye van valamiről, amiről neki személyesen nincs saját tapasztalata. Ezt hívjuk ELŐÍTÉLETNEK. Ennek az előítéletnek egy nagyon érdekes ága alakult ki az elmúlt évtizedek alatt, amit én Instant Előítéletnek, azaz azonnali előítéletnek neveztem el, amiben az Internet a főbűnös. Mára sokaknál kialakult egy szokás: miszerint, ha valamiről meg szeretnénk tudni valamit, beírjuk a google keresőbe, elolvasunk néhány információt, majd az olvasottak alapján kialakítjuk a véleményünket. Mégpedig AZONNAL! S mindezt úgy, hogy az ember ilyenkor nem vizsgálja meg közvetlenül azt a dolgot, amiről vagy akiről kialakítja a véleményt. És ez azt gondolom nagyon veszélyes. De mire is? Arra a képességre, hogy az ember közvetlenül képes legyen megfigyelni és megtapasztalni valamit, és ezek alapján önálló döntést hozni. Ám, ha mindennek valaki a tudatában van, hiszem, hogy képes ezt a csap

KI NYERI A VÁLASZTÁSOKAT? NE MAGADBÓL INDULJ KI!

Kép
Sokan vannak, akik nem értik… nem értik, hogy miért választanak meg egy országban olyan vezetőt, aki nekik nem ésszerű, miért fogyaszt a többség egészségtelen élelmiszereket, amit ő nem, miért viselkednek oly sokan szerinte ésszerűtlenül? A válaszhoz egyet meg kell érteni: a társadalomnak vegyes az összetétele. És itt lehet nagyot hibázni, ha valaki magából indul ki, mert a legszélesebb néptömegek, szavazóbázisok, fogyasztói csoportok tagjai sokszor nem azok, akik ezen elgondolkodnak. Sőt igényeik miatt egészen más dolgok a fontosak nekik. Aki ezt meg tudja érteni, és tud a célközönsége tagjainak fejével gondolkodni, azok képesek választásokat nyerni, és sikeres vállalkozást építeni.  És ez az egyik alapfeltétele annak is, hogy valaki képes legyen felépíteni egy Ismert, Népszerű és Sikeres Márkát, legyen szó termék-, szolgáltatás-, vállalkozás- vagy személyes márkáról. Barátsággal: Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #Márkaépíté

BITCOIN

Kép
Hát igen… egy hónapja elhatároztam, hogy veszek… aztán valami azt súgta, hogy várjak… és az árfolyam pár nap alatt 52.000.- USD-ről 44.000.- USD-re esett. Aztán jött Kína, hogy betiltja a használatát. Most pedig Jack Ma, az Alibaba tulajdonosa bejelentette, hogy megszünteti a Bitcoin bányászattal kapcsolatos eszközök forgalmazását, és a kriptovalutákkal sem lehet kereskedni, használni azokat. Az árfolyam ma reggelre 42.000.- USD-re csökkent. És én még mindig szeretnék Bitcoint venni, de valami azt súgja, hogy még mindig várjak. És amikor ezeket a sorokat írom, akkor a Bitcoin márka image-e nálam így néz ki: új, érdekes, változó, ingadozik, de nagyon, bizonytalan jövő, ellenőrizhetetlen, bányászat, engedélyezik, adóztatják, használják, tiltják… Bármit lehet mondani egy biztos: nem egy unalmas márka. Lázár CSaba Márkaépítés Specialista Üzleti tanácsadó #Reggeligondolat #LázárCSaba #MárkaépítésMentorProgram #MárkaépítésMentorProgramTanácsadóVideóSorozat #Márkaépítés #Branding