MIÉRT TANULOK FOLYAMATOSAN? ÉN AKI UTÁLTA AZ ISKOLÁT?


Fotó: Lázár CSaba
Falcon Branding Fotó és Videó Stúdió

Őszintén szeretnék beszélni erről a dologról, mert talán más is járt ebben a cipőben. Amióta az eszemet tudom, mindig is nagyon érdekeltek a világ dolgai. Mi hogyan működik, mit hogyan lehet csinálni.

Lehetett szó sportról vagy műszaki dolgokról.

Aztán jött az iskola, ahol egyre inkább nem az “azért tanulj, hogy csinálni tudj valamit ha alkalmazod” volt a jelszó, hanem a “tanulj, mert felelni fogsz belőle vagy dolgozatot írni, és jó jegyet kell kapni belőle”.

És ez volt az a pont ahol a bajok kezdődtek nálam. Egyszerűen ebből a célból nem voltam hajlandó tanulni.

Aztán valahogy túljutottam az érettségin, ami után úgy döntöttem, hogy köszönöm, de ebből nekem elegem van.

Szerencsére az élet és annak dolgai iránt nem vesztettem el az érdeklődésemet, és azóta is folyamatosan tanulok.

Az emberekről, a problémáikról, a boldogságuk kulcsáról, mert enélkül nem tudnám csinálni a munkámat.

És természetesen a legújabb technológiák és azok gyakorlati használata szintén az állandó tanulmányaim között szerepelnek.

Ne maradj le te sem, mert mi igyekszünk mindig a versenytársaink előtt járni, és így segítünk neked felépíteni a saját márkádat!

Vedd fel velünk a kapcsolatot most!

Lázár CSaba
Üzleti tanácsadó
Márkaépítés és Tartalomgyártás Specialista

Stabil pont - Biztos háttér - Naprakész profi támogatás

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

FRISS KUTATÁST CSINÁLTAM

ÚJ TELEFONHÁLÓZAT INDUL!

RÖVID KAMPÁNYOKRÓL TUDOK, DE…